Elhatároztam, hogy kenyeret sütök otthon. Minden recept végén azt írták: úgy tudom meg, hogy eléggé megsült-e a kenyér, ha megkopogtatom az alját és jól kong, vagy morajlik, vagy zeng… szóval a megfelelő neszt kell hallanom, és máris én lehetek a saját konyhám pékje! Isten látja lelkemet: én nagyon szeretem a kenyeret! Szinte bármelyiket! De azt is szeretem, ha a kenyérnek megvan az íze, és nem csak felvágottal vagy sajttal finom, hanem önmagában is.
Az igazán jó kenyerek persze kovászosak, és semmi mást nem tartalmaznak, mint lisztet, vizet és sót a kovászon kívül. Jó érezni a gabona ízét, de az igazi kézműves kenyerek a kovásztól kicsit gyümölcsös, savanykás ízűek. Ízlés dolga, hogy a skálán kinek a savanykásabb, kinek a lágyabb ízűek jönnek be.
A Balatonnál is vannak nagyszerű pékek, akiknek nagy része nem pékként kezdte pályafutását. De mivel egyikük sincs igazán közel hozzám, így egyik nap azt gondoltam, hogy megidézem szellemiségüket és kenyérillatot varázsolok a saját portámon. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, nekem sem öregtésztám, sem saját nevelésű kovászom, így maradtam a szódabikarbónánál, illetve az élesztőnél. Dagasztani sem akartam annyira, így olyan egyszerű recepteket választottam, amit bármelyik háziasszony el tud készíteni. Például az egyik fajta kenyérhez szinte hozzá sem kell nyúlnia kézzel.
Persze ezek a kenyerek nem szállhatnak versenybe egyik nagyszerű pék keze munkájával sem, de egy biztos, hogy finomabbak lettek, mint amit a hiperekben kapni….. ja, és a sülő kenyér illata minden illatosítónál finomabb!