Édes kelt tészták

Zimankós szél fúj kinn a fákon…. – meleg kelt tésztákra vágyom!

fahejas-rozsak-es-kelt-tesztak-2

Amint 8 celzius fok alá süllyed a kinti hőmérséklet, azonnal beindul nálam az élesztő vásárlási láz. Élesztőnek ilyenkorra már mindenképp lennie kell a hűtőszekrényemben – ha lehetséges többnek is – mivel nem tudom, hogy melyik este tör rám a sütési vágy. Bár nálam ez már kényszeres, mert ha egy héten nem sütök kelt tésztát, akkor esetemben már felfedezhetővé válik az elvonási tünet együttes: fel –alá járkálok a lakásban, rám tör a fiókrendezési pótcselekvés, és a körülöttem levőket folytonos diótörésre kényszerítem …. mert mindjárt szükség lesz rá, mert mindjárt sütök…..

Otthon minden szombaton köttest készített Anyukám, aki nagy mestere volt a dagasztásnak és hálás vagyok érte, hogy erre engem is megtanított. Ő nem készített csodás sütiket háromfajta tésztából, két féle krémmel, habbal, és mázzal a tetején…. de a fél társasház ott szaglászott a bejárati ajtónk előtt, amikor sütni kezdte a mákos kalácsot, vagy a túrós bugyrot.

Nincs olyan, aki ne imádná az isteni foszlós kalácsot, a buktát, a csigákat…. és a sort napestig folytathatnám. Ezeknek a finomságoknak az alapja egytől egyik a kelt tészta, aminek elkészítésétől sokan ódzkodnak – gyakran teljesen alaptalanul. Nem kell sokféle kelt tészta receptet tudni, mert meggyőződésem, hogy aki egyet le tud jól dagasztani, az már mindent tud. Egy jó alapreceptből ezer féle mannai, vagy inkább mennyei finomság tölthető, fonható, ízesíthető.  Itt aztán igaz a mondás, miszerint egy recept, számtalan variációs lehetőség!

Amitől sok háziasszony fél, az maga a dagasztás! De egyszerűen nem értem miért? Ha még soha nem készítettünk kelt tésztát, abban az esetben csak követni kell a receptúrát és aztán a főnökünk folytonos határidő módosításaira, vagy a gyerek töri kettesére, esetleg arra az akciós cipőre kell gondolnunk, amit tegnap kinéztünk, amiről éjjel álmodtunk, amiért elkéretőztünk ebédidőben, de mára már nincs a méretünkben! Így azonnal lehet erőteljes mozdulatokkal dagasztani, izzadva csapkodni a tésztát és a stressz oldás is azonnal szavatolt…. a végtermék pedig mindenért kárpótol! Vagyis majdnem mindenért!

Nekem tényleg a kelt tészták a gyengéim, amiknek elkészítésében viszont nagyon erős vagyok….de ellágyulok minden alkalommal a kész sütik láttán.

Íme, akkor egy tényleg alap recept, amit ma édes kelt tészták készítésére ajánlok. Ebből a tésztából aztán számolatlan finomság készíthető.

Édes kelt tészta – bukta

Hozzávalók

  • 50 dkg. liszt
  • 2 tojás sárgája
  • 6 dkg vaj
  • 5 dkg. cukor
  • 2 dkg. élesztő
  • csipet só
  • fél citrom reszelt héja
  • 2,5 – 3 dl zsíros tej

1 dl langyos tejjel, 1/2 dkg cukorral, az élesztővel és 3 kanál liszttel kovászt készítünk. A tojás sárgákat a cukorral elkavarjuk, hozzáöntjük a tejet, amiben a sót feloldottuk. A liszt közepébe mélyedést készítünk és abba öntjük a hozzávalókat a kovásszal együtt. Fakanállal, vagy kézzel jól kidolgozzuk, hogy hólyagos legyen, és hozzáöntjük az olvasztott vajat, amivel szintén jól eldolgozzuk. Akkor jó, ha elválik a dagasztó edény falától és a kezünkön sincs tésztamaradvány. Langyos helyen egy óráig kelesztjük. Lisztezett deszkára kiborítjuk, gyengén átgyúrjuk, 1 cm vastagra kinyújtjuk, 8-10 cm négyszögekre  vágjuk, közepébe nem folyós lekvárt  teszünk és összecsavarjuk. Ezeket kivajazott tepsibe szorosan egymás mellé helyezzük, tetejét vajjal megkenjük, 20 percig kelesztjük és közepesen forró sütőben sütjük. Ha megsült porcukorral meghintjük.

Nos, ezt lehet másként is:

1 dl közepesen meleg tejbe teszek egy teáskanál cukrot és az élesztőt felfuttattam benne. Semmi liszthegy és közepe, egyszerűen a hozzávalókat robotgépbe teszem és a géppel jól megdolgoztatom a tésztát. A vaj miatt kicsit ragadni fog, ezért meglisztezem még, hogy elváljon a tészta a keverőkanáltól. Deszkán átgyúrom, a tészta alá, tetejére kevés lisztet szórok konyharuhával letakarva kb. 40 percig kelesztem. Majd újra átgyúrom, kinyújtom és nagyobb kockákra szelem. Egyenként a kockákat kicsit a kezemmel még megnyújtom, hogy a lekvárral szépen fel tudjam csavarni. Kb. 1-2 teáskanál szilárdabb, bármilyen lekvárt teszek a közepére és egyszerűen felcsavarom.

A kivajazott tepsibe szorosan egymás mellé teszem – ez nálam általában két sor – és a tetejét is megkenem vajjal, vagy felvert tojással.

Persze lehet kicsit cifrázni a buktákat, vagyis desing buktákat is készíteni. Cakkozni az egyik szélét vagy nem kockára vágni a tésztát, hanem hosszú téglalap alakúra, az egyik végét három csíkra vágni, befonni és úgy feltekerni a buktát, hogy a fonott rész kerüljön felülre.

briosok

Szóval: sütésre fel!

ui: Amennyiben már valaki készített legalább egy édes kelt tésztát, akkor már jöhet a sós szekciós is….. nah, azt majd egy újabb cikkben tanuljuk! Ha a kelt tésztákban valahol megakadtok, akkor nyugodtan írjatok….. ígérem gyorsan válaszolok….bár ne akkor írjatok csak ha valami nem sikerült, hanem ha van dicsekedni valótok is 🙂

 

This entry was posted in Desszert and tagged . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.